Őrizetbe vettek egy tizenéves fiút, aki felelős lehet az olasz klubban kitört halálos tömegpánikért

A hatóságok azonosították azt a 16 éves fiút, aki paprikaspray-t fújt szét egy koncerten szombatra virradó éjjel, és ezzel hat ember halálához vezető pánikot robbantott ki Olaszországban, a Marche tartománybeli Corinaldo egyik szórakozóhelyén - jelentette az olasz sajtó hétfőn.

A calabriai maffia kilencven feltételezett tagját vették őrizetbe Európában és Dél-Amerikában

Az olasz maffia calabriai ága, a 'Ndrangheta kilencven feltételezett tagját vették őrizetbe összehangolt műveletek keretében Európában és Dél-Amerikában - jelentette be szerdán az Európai Unió igazságügyi koordinációs szerve (Eurojust).

Baseballütőkkel támadtak ismerősükre, őrizetbe vették őket

Őrizetbe vettek a rendőrök Miskolcon két férfit és két nőt, akik szóváltás után baseballütőkkel bántalmazták ismerősüket, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Őrizetbe vettek tizennégy embert kábítószer-kereskedelem miatt

Kábítószer-kereskedelem, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés gyanúja miatt őrizetbe vettek tizennégy embert a kedden Budapesten előállított 29 ember közül - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a honlapján.

Őrizetbe vettek Moszkvában egy volt ukrán képviselőt a kijevi orosz nagykövetség elleni támadás miatt

Őrizetbe vették Moszkvában Mikola Rugykovszkij volt ukrán parlamenti képviselőt egy, a kijevi orosz nagykövetség ellen 2014-ben elkövetett támadás miatt - közölte hétfőn több orosz hírügynökség, jól értesült forrásokra hivatkozva.

Lakók vertek meg egy munkást Kőbányán, a rendőrség három embert elfogott

Őrizetbe vett a rendőrség három embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megvertek egy férfit Kőbányán.

Őrizetbe vettek egy közterületen késsel hadonászó afgán férfit Drezdában

Őrizetbe vettek egy késsel hadonászó afgán férfit csütörtökön a németországi Drezda belvárosában - jelentette hírportálján a Bild című német lap.

Robbantásos merényletre készülő iráni házaspárt vettek őrizetbe Belgiumban (2. rész)

Merényletre készülő, iráni származású házaspárt vettek őrizetbe az elmúlt hétvégén Belgiumban, a gyanúsítottak autóba rejtett pokolgéppel terveztek lecsapni a Népi Mudzsahedek elnevezésű iráni ellenzéki csoport tagjaira Franciaországban - jelentette be hétfőn a belga szövetségi ügyészség.

Robbantásos merényletre készülő iráni házaspárt vettek őrizetbe Belgiumban

Merényletre készülő, iráni származású házaspárt vettek őrizetbe az elmúlt hétvégén Belgiumban, a gyanúsítottak autóba rejtett pokolgéppel terveztek lecsapni a Népi Mudzsahedek elnevezésű iráni ellenzéki csoport tagjaira Franciaországban - jelentette be hétfőn a belga szövetségi ügyészség.

Lezártak egy londoni metró- és vasútállomást, ahol pokolgéppel fenyegetőző ember ment a sínekre (2. rész)

Rövid időre lezárták és kiürítették péntek reggel a London belvárosában lévő Charing Cross metróállomást, ahol egy ember a sínekre ment, és azt állította, hogy pokolgép van nála.

Cserbenhagyó svájci autóst vettek őrizetbe Zalában

Őrizetbe vettek a keszthelyi rendőrök egy svájci férfit, aki súlyos sérüléssel járó balesetet okozott Gyenesdiáson, de segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.

Őrizetbe vették egy kurdbarát újság több dolgozóját Törökországban

Törökországban őrizetbe vették az Özgürlükcü Demokrasi nevű kurdbarát újság és a nyomdája két tulajdonosát és további hét alkalmazottját a kiadvány isztambuli épületeiben szerdára virradó éjjel tartott razzia során - jelentette az Evrensel török ellenzéki napilap.